Zászlók, ha lengenek...c. gyermekrajz-kiállítás

Zászlók, ha lengenek...c. gyermekrajz-kiállítás

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emlékanaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdetett rajz- és esszé kategóriában. 2024-ben a 10 éves jubileumát ünneplő pályázatuk – a Magyar zászló és címer témakör mellett – Jankovics Marcell emléke előtt tisztelegve hirdette meg a Magyar Népmesék témakört, valamint az idén 75 éves múltra visszatekintő Magyar űrkutatást ünnepelve Magyar űrhajós a világűrben témában is nyújthattak be pályázatot.

A rajzpályázatra beérkezett, több mint hétezer pályamű közül neves szakmai zsűri választotta ki azokat a nyertes alkotásokat, melyek díjazásban részesültek és melyek a Zászlók, ha lengenek… című kiállításon láthatóak. A Beregszászi Konzulátus épületében szervezett szűkebb körű díjátadó és kiállítás után – most az MCC Beregszászi Képzési Központjában újra megtekinthető lesz ezzel segítve, hogy kárpátaljai nemzettársaink szélesebb rétegeihez és valamennyi érdeklődőhöz eljuthassanak a pályázók egyedi és különleges értelmezései nemzeti jelképeinkről, a magyar népmesékről vagy nemzeti űrprogramunkról.

Az eseményen köszöntő beszédet tart: Dr. Péti Márton a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, továbbá az intézet képviseletében jelen lesz Dr. Bali János igazgató úr.

A kiállítás megnyitójára 2024.06.18-án 16:00 órai kezdettel kerül sor az MCC Beregszászi Képviseletei Központ konferenciatermében. A pályamunkák bárki számra megtekinthetőek lesznek hétköznapokon június 28-ig délelőtt 9:00 és 16:00 óra között.


Honnan értesült az eseményről (Email, Facebook Esemény, Személyes meghívás, Telefonhívás) ?
Email
Facebook
Személyes meghívás
Telefonhívás