"A szép akasztott" - Andrássy Gyula fordulatos élete

"A szép akasztott" - Andrássy Gyula fordulatos élete


"A szép akasztott" - Andrássy Gyula fordulatos élete

„Alig tudunk Andrássyról valamit, a közvéleményben nem él az alakja. Szomorú, hogy így van, mert Magyarország egyik legjelentősebb politikusáról van szó, a polgári Magyarország egyik megteremtőjéről, majd osztrák-magyar közös külügyminiszterről, egy olyan személyről, akinek a nevét Európában máshol is ismerik” - írta az id. Andrássy Gyuláról szóló 2018-as biográfiájában Dr. Kozári Mónika történész. A méltatlanul elfeledett államférfi születésének 2023-as 200. évfordulójához kapcsoló panelbeszélgetés során a dualizmus korának két kiváló kutatója, Dr. Kozári Mónika és Dr. Schwarczwölder Ádám segítségével követhetjük végig Andrássy életútját, különös tekintettel tárgyalva a politikus Magyarország miniszterelnökeként, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztereként folytatott ténykedését, illetve mindennek mérlegét.



Meghívott előadók: Dr. Schwarczwölder Ádám (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa)
                                     Dr. Kozári Monika (MTA Doktori Tanács Titkársága főosztályvezetője)

Moderátor: Kréz Gellért (MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola diákja)
Helyszín: Bakócz Tamás terem (1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.)
Időpont: 2024. január 18 17:00-19:00
Esemény nyelve: Magyar


Dr. Kozári Monika (MTA Doktori Tanács Titkársága főosztályvezetője) betegség miatt nem tud részt venni az eseményen.