Az igazság munkatársa: Egy egyházvezetői életmű

Az igazság munkatársa: Egy egyházvezetői életmű

Az óév utolsó napján elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa. Gazdag életműve, egyházvezetői munkássága hosszú ideig lesz elemzések tárgya. 2013-as megválasztásakor majd 500 év után választottak a bíborosok Ratzinger személyében német pápát. Nyolc éves pápaságát váratlan lemondása zárta le 2013-ben. 600 évvel XII. Gergely pápa lemondása után, és több mint 700 évvel V. Celesztin pápa távozása után XVI. Benedek mindössze a harmadik pápa, aki lemondott hivataláról, amivel egy teljesen új helyzetet teremtett a modern Egyház számára.  

Püspöki jelmondatát János evangélista harmadik leveléből választotta: „az Igazság munkatársai”. Ezzel utalt arra, hogy hosszú tudományos pályafutása és főpásztori munkája összekapcsolódik, ahogy az önéletrajzában megfogalmazta: „minden különbözőség ellenére ugyanarról volt és van is szó: keresni az igazságot, és az igazság szolgálójának lenni” 
 

A rendezvényen XVI. Benedek pápa életművéről beszélgetnek a kerekasztal résztvevői: 

Gájer László, római katolikus teológus, a PPKE HTK tanszékvezetője
Érszegi Márk Aurél, Vatikán-szakértő
Jancsó András, Ratzinger politikai gondolkodásának kutatója, az MCC PhD Program résztvevője
Fenyves Krisztián, római katolikus teológus, Magyarország Szentszéki Nagykövetségének korábbi munkatársa, az MCC PhD Program résztvevője

Időpont: 2023. január 10. (kedd) 18:00

Helyszín: SCRUTON MCC (1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.)